6 Penmoor Close
High Wycombe
Bucks
HP12 4BU
19th May 2011
Matej Slivon
Orin
Kedves Matthew!
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam az Önök BioTorus készülékét, hogy megtudjam, segít-e vállsérülésem és vérnyomás-értékem javításában.Elégedetten jelentem ki, hogy a BioTorus-nak mindkét probléma esetén megmutatkozott a pozitív hatása. A vállam olyan mértékben javult, hogy most már fájdalom és bármiféle kellemetlenség nélkül darts-ozhatok, illetve olyan dolgokat tehetek, amelyekre a készülék használata előtt képtelen voltam.A vérnyomásomra évek óta gyógyszert szedek, hogy 100-as diasztolés érték alatt tartsam, de sok esetben önmagában még a gyógyszer sem volt elég. A készülék használata óta az érték 8-15 %-kal csökkent.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam a készüléket, és megtapasztalhattam pozitív hatásait.
Hálás köszönettel:Peter Lay
Jósár Gyula és Gyuláné, Pápa
Tisztelt Orin Hungary Kft.!
Örömmel vettük, hogy érdeklődnek egészségünkről, illetve arról, hogyan vagyunk megelégedve a készülékkel. Mi használjuk, és megosztjuk a családtagjainkkal is, barátainkkal is (itt jegyzem meg, hogy az egyik barátnőnk teniszkönyökét rendbe hozta nagy örömünkre), és ha szükséges, csak jön, és generálozzuk. Minket a férjemmel szinten tart.
Ízületi problémáinkat regenerálja, csak a szokásos gyógyszereket szedjük, nem kell mellé szednünk másikat – már ez is haladás.
Pajzsmirigy-problémám szintén stagnál, nem kellett a gyógyszeradagot emelni. Magas vérnyomásom is szépen beállt.
Mi kúraszerűen használjuk, ki-kihagyunk 2-3 hetet, és újra használjuk, de kéznél van, akármikor van rá szükség: beköt a vállunk vagy nyakunk egy rossz mozdulattól, a keringésünkkel van problémánk stb. – máris használjuk.
Tisztelettel és üdvözlettel: Jósár Gyuláné és Jósár Gyula
Rácz László, Törökbálint
T. Kiss Barbara!
A mágnesterápiás műszerrel meg vagyunk elégedve. Reumatikus betegségekre használjuk, jó eredménnyel.
Tisztelettel: Rácz László
Borbélyné Tallár Mária, Káptalanfa
Tisztelt Orin Kft.!
A faluban termékbemutatóra hívtak bennünket.
Egy nagyon színvonalas előadást végighallgatva elhatároztuk, hogy a mágneskarikát megvásároljuk. Egészségünk már nem a régi.
A férjem cukorbeteg, agyvérzést kapott már jó pár éve. Mozgásában korlátozott.
Már 1 éve folyamatosan használjuk. A férjem lába kisebesedett, meggyógyítottuk. Fájdalomcsillapító gyógyszereit elhagyta. Vérkeringés javítására, veseműködés serkentésére, prosztatagyulladás csökkentésére használja. Napi rendszerességgel alkalmazza, 4-5-6 alkalommal, míg én ízületi gyulladásra, keringésjavításra, fájdalomcsillapításra, vérnyomáscsökkentésre. Gyógyszerem félről negyedre csökkent.
Nyugdíjasok vagyunk, folyamatosan használjuk a készüléket, hiszünk a jótékony hatásában. Meg vagyunk elégedve, mert kényelmesen gyógyíthatjuk magunkat.
Tisztelettel: Borbélyné Tallár Mária
Pásztor Géza, Zalaegerszeg
Tisztelt Cím!
A természetes mágnes élettani szerepéről már korábban is sokat olvastam, hallottam, ezért
érdeklődéssel vettem részt a cégük által szervezett bemutató előadáson. A döntő ok persze
az volt, hogy évek óta küszködöm ízületi problémákkal váll- és csípőtájékon.
Bár az előadás elég meggyőző volt az alacsony frekvenciájú, pulzáló mágneses tér gyógyászati hatásairól, mégis csak hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy kipróbálom,
megveszem a nem kis befektetést igénylő BIOTORUS gyűrűt. A megrendelést követően
hamarosan házhoz szállították a műszert.
Az előadásban elhangzott, hogy már használata után néhány héttel érezni lehet a javulást.
Elkezdtem a kezelést, és hat hétig semmi változás nem történt – kezdtem kételkedni az egészben, amikor egyszer csak, szinte egyik napról a másikra teljesen megszűntek a fájdalmaim, és azóta is gyógyszer nélkül, teljesen fájdalommentesen, szabadon tudom mozgatni az ízületeim.
Ez az én tapasztalatom, és jó szívvel ajánlom másoknak is.
Pásztor Géza
Mészáros Pálné, Dombóvár
Tisztelt Kiss Barbara! Ma kaptam meg a levelét, melyben érdeklődik a mágnesterápiás műszer hatásáról. Meg vagyunk vele elégedve, mert amióta használjuk a műszert, azóta csökkent a férjem deréktáji fájdalma, a reflexbetegségben is segített. Fülzúgásra való használata után is csökkent a panasza.
A családban többen is használták, emésztési problémára, ízületi fájdalom csökkentésére.
Tehát meg vagyunk elégedve vele, és amióta megvettük, folyamatosan használjuk.
Tisztelettel: Mészáros Pálné
Kiss Jenőné, Martonvásár
Tisztelt Orin Hungary!
Nagyon örülök, hogy megvásároltam a mágnesterápiás orvostechnikai műszert. Tapasztalatom: használom hátfájásra, lábfájásra, fejfájásra, vállfájásra – szinte mindenre jó! Nagyon elégedett vagyok a termékkel.
Tisztelettel: Kiss Jenőné
2011. 03. 06.
Weitzl Józsefné, Somberek
Tisztelt Orin Hungary Kft.!
Az Önök levelére válaszolnék, kérésüknek eleget téve. Kezdem az elején: nagyon drágának találtam/találtuk a férjemmel, egymást biztattuk, vigasztaltuk: „ha segít, nem volt drága”. Ez számunkra be is bizonyosodott. Mind a ketten használtuk naponta többször is. A férjem a feje körül helyezte el, vagy ha néha fájt a dereka, akkor oda, ez minden használat után rendbe jött. 10-15-szöri használat után a kézremegés szinte teljesen elmúlt. Néha előjött, de nem volt állandó, mint azelőtt, tudott levest enni kanálzörgés nélkül, inni pohárból kilötyögés nélkül – már ezzel is nagyon meg voltunk elégedve, de máig is használja naponta kétszer.
Írnám az én személyes dolgaimat: nekem nagyon zsibbadtak az ujjaim, görcsöltek a lábaim, fájt a bokám, zúgtak a füleim. A bal fülem 4-5 kezelés után rendbe jött, a jobb nem javult semmit, de a bokám nem fáj, a lábszárak nem görcsölnek, az ujjaim nem zsibbadnak. Néha fájt a forgóm, ráfeküdtem a karikára egyszer-kétszer, és az is rendbe jött. A fogfájást is megszüntette, a vállam és a nyakam is rendbe jött, a fejem tetejére is szoktam tenni, gondoltam, hátha erősíti a hajhagymákat is, de ebben nem láttam változást. Egyszóval, meg vagyunk elégedve a mágnesterápiás karikával. A férjem még naponta kétszer használja, én már csak néha, megelőzés céljából.
Maradok tisztelettel: Weitzl Józsefné
2011. 03. 04.
Zsiray Gyula, Várpalota
Tisztelt Cím!
Levelükben történt megkeresésükre, mely a mágnesterápiás műszer használatára vonatkozik, a következőket tudom válaszolni: a készüléket reumás és ízületi betegség kezelésére használjuk. Rendszeres használat esetén enyhíti a fájdalmakat.
Elégedettek vagyunk vele.
Varga Csaba, Devecser
Megvásároltam Önöktől az U-BioTorus LT-100 készüléket, fenntartásokkal ugyan, de mivel csípőízületi és keresztcsonttájéki fájdalmaim gyakran előjöttek, belevágtam.
A vásárlástól egy hétig, reggel és este rendszeresen használtam. Szinte napról napra csökkent a fájdalom, majd teljesen elmúlt.
Kb. 1 hónap múlva szintén előjött a fájdalom, de ekkor már néhány nap múlva fájdalommentessé vált.
Csak azt tudom mondani, hogy nem bántam meg a vételt, hiszen gyógyszer és kenőcsös masszázs nélkül fájdalommentessé váltam, valószínűleg az immunrendszeremre is jó hatással van, mivel egész télen – az előző évekkel ellenben – még csak náthás sem voltam.
Devecser, 2011. 03. 02.
Papp Ernőné, Fegyvernek
A BioTorus használatáról az alábbi tapasztalatomat tudom közölni:
68 éves nyugdíjas egészségügyi dolgozó vagyok. 2010. július 31-én vásároltuk meg a készüléket. Első héten nagy lendülettel kezeltem magam, napi háromszor. A vércukorszintem 8-9-ről 6 alá csökkent. Most már csak naponta egyszer kezelek, de tartom a jó értéket.
2 éve gerincsérvet mutattak ki nálam MR vizsgálattal. Szintén sikeresen tudom alkalmazni a gyűrűt. Ha érzem a feszülést a derekamban, egy pár kezelés után megszűnik a fájdalom. A vérnyomásom is több a kelleténél, arra is sikeresen tudom használni. Ízületi fájdalmamat is hatásosan csökkenti. Még más problémáimat is kezelem, de ha lesz konkrét eredményem, azt is megírom.
Tudomásul veszem, a bajok hosszú idő alatt alakultak ki, így több idő szükséges a teljes javuláshoz. Jó lenne, ha minden háztartásban tudnák használni a készüléket, biztos kevesebb ember járna orvoshoz!
Maradok tisztelettel: Papp Ernőné
Hegedüs Julianna, Öreglak
Nekem BioTorus LT100-as készülékem van. Nagyon kellemes tapasztalataim vannak. Az én betegségei Bechterew-kór és magas vérnyomás. Ezekre a betegségekre a kezdeti kúraszerű alkalmazás után, naponta egyszeri alkalommal használom. A gerincbetegségre gyulladáscsökkentésre a hátam mögé teszem, a magas vérnyomás kezelésére a nyakamba akasztom. Mindezt az esti tévénézés közben teszem, semmi időkiesést nem jelent a napi tevékenységemben. Amióta használom, a napi gyulladáscsökkentő-, valamint vérnyomáscsökkentő tablettáimat meg tudtam felezni. Nagyon modern háziorvosom van, örömmel üdvözölte a tökéletes vérnyomásomat és hátfájásom megszűnését ezzel a készülékkel.
Mivel a családomban egyéb ízületi gyulladások is előfordultak, megelőzésképpen időnként csípőn, térden, lábfejen is használom.
Tisztelettel: Hegedüs Julianna
Borsodi Péterné, Öttevény
Tisztelt Orin Kft.!
Kellemesen csalódtunk az önök termékében, mivel az elején kissé bizalmatlanuk voltunk, de többszöri használat után éreztük a termék jótékony hatását. Segített az ízületi problémánkon, láb- és kézfájásunkon. Cukorbetegség kezelésében is tapasztaltuk jótékony hatását. Férjem rendszeresen használja nap mint nap. Ő is maximálisan elégedett a termékkel.
Köszönjük a lehetőséget!
Tisztelettel: Borsodi Péterné
Szabó Józsefné, Baracska
Tisztelt Orin Hungary!
Én augusztus 25-én lesz egy éve, hogy megvettem a BioTorus LT100-as orvostechnikai műszert.
11 évvel ezelőtt nekem volt egy kisebb agyi történésem, meg kell mondanom a magas vérnyomás miatt, ami a veseműködésemet is befolyásolta. A gerincem is csúnya, minden évben többször jártam kezelésekre. Tizenegy féle gyógyszert szedtem, amivel azt értem el, hogy 2 éve gyomorfekélyem lett. Mióta ezt a készüléket használom, csak a vérnyomásra és a gyomorra szedek gyógyszert, de ezeket sem rendszeresen, és nem kell kezelésekre járnom.
Nagyon jó értágító hatása van, nem kell a fejemre sem értágítót szednem. Esténként ráteszem a gyomromra, nem kell a nagyon szigorú diéta. A férjem és a fiam, akik sosem hittek semmiben, rendszeresen használják a térdükre és a gerincükre. Csak a jót tudom mondani a készülékről. A kicsi unokáinknak immunerősítésre használjuk.
Bárkinek merem ajánlani, saját tapasztalataim bizonyítják.
Levelem felhasználható, mivel nagyon elégedettek vagyunk a készülékkel.
Tisztelettel: Szabó Józsefné
2011. 03. 03.
Németh András, Jászberény
A termékkel nagyon elégedett vagyok. A család többi tagja is használja, pl.: ízület, porckopás, migrén, gyomorbántalmak, megfázás… Sebek összehúzódásakor felgyorsítja a sejtmozgást, és még hosszasan sorolhatnám jótékony hatását. Áldja meg az Isten mindazokat, akik e termék jótékony hatásának kidolgozásán fáradoztak.
Kívánok jó erőnlétet és bölcsességet mindazoknak, akik e nemes tevékenységen dolgoznak, termékeikkel az emberiség boldogulását és életminőségét szolgálni tudják.
Tisztelettel: Németh András, az Önök nagy tisztelője.
Kurucz Béláné
7100 Szekszárd, Kölcsey u. 2.
Tisztelt Cím!
Ez a szerkezet egy csoda! Számomra legalábbis az. 2005 óta súlyos artrózisban szenvedek: nyak, könyök, térd, csukló és minden. De amióta ezt a csodagépet használom, minden rendben van. Azt azért nem mondom, mert időnként azért elő-előjön, höl itt-hol ott valami, de ez már nálam összefügg a korommal, ami 72 év.
Azért mondom és állítom, hogy ez a gép egy csoda, mert voltam olyan állapotban is, hogy a saját ágyamban nem tudtam megfordulni. A fejemet is a kezemmel kellett elfordítani fekvő helyzetben.
Vallásos ember vagyok, és hadd fejezzem ki magam úgy, ahogy érzek. Hálásan köszönöm a Jóistennek és annak az embernek, aki ezt kitalálta. A tálentumot ő is tőle kapta.
Szeretném megismételni azt, hogy amióta használom ezt a gépet, mindenem rendben van. Nyakam, vállaim, derekam, térdem, bokám. Igazán köszönöm!
Nem tudom, le merjem-e írni, hogy nekem már sztrókom is volt 2005-ben. Le nem bénultam, talán a gondolkodásom sem tört meg nagyon, de mintha erre is használna a BioTorus készülék. Sokat olvasok, még többet dolgozom, hiszen most jönnek lassan a szőlőmunkák, sajnos van sok. De minden reményem megvan ahhoz, hogy ezt mind tudjam csinálni, mert szeretem is. Remélem, hogy ez a gép jó marad és nem lesz semmi baja.
Nagyon furcsa és érdekes az, hogy az orvosomnak ezt mind elmondtam, és nem nagyon tetszett neki. Sőt, amikor egy bizonyos gyógyszert akarta felírni, én azt mondtam neki, hogy egy árubemutatón azt mondta dr. XY, hogy az említett gyógyszerben rákkeltő anyag van. Erre megsértődött, nem írta fel, de mást sem írt, csak D6 vitamint, és mégis rendben vagyok – ezt csak a BioTorus-nak köszönhetem. Én ezt hiszem!
Tisztelettel: özv. Kurucz Béláné