A mi készülékeinket a nagy nyilvánosságon kívül a fizikoterápiás szakemberek, orvosok használják, valamint alkalmazzák szanatóriumokban, fürdőkben, kórházakban. Szlovákia volt elnöke, dr. Schustera Rudolf is betegsége után az Ulticare készülékkel kezelte ki magát. Ezen a helyen nyilvánosságra szeretnénk hozni, azokat a tapasztalatokat, amelyeket vásárlóink osztottak meg velünk, az Ulticare készülékről illetve az együttműködést az ORIN társasággal.
FRANCIA CSAPAT FUTBALL SZÖVETSÉGE
Párizs, 2002. augusztus 8.
Köszönet az Ulticare Lt 99- készülékért
Tisztelt Uram!
Engedje meg, hogy megköszönjem az Ön segítségét és támogatását a világ kupa folyamán.
Az Ön készüléke, ami mágneses pulzáló tér elvén működik, nagyon sokat segített nekünk.
Sajnálatomra nem sikerült talákoznunk, de minden játékos és a francia csapat vezetősége is ki szeretné fejezni köszönetét az Önök tényleges segítségéért.
Hiszünk a mihamarabbi találkozásban és az együttműködésben az Önök cégével.
Tisztelt Uram , fogadja el az én szívélyes üdvözletemet.
Dr. Varga Okl. mérnök, ny.egyet. Adj.9400 Sopron, Cseresznye sor 5
Rokkantnyugdíjas, 81 éves vagyok. Természetesen sokféle betegség kínoz. Ezek közül az alábbiakat választottam ki elsődlegesen:
Magas vérnyomás. Reggel Tritace 5/25, este Triasyn 5/5 tabletta révén sikerül 130-140 Hgmm közti értéket tartani. A készülék előírt helyen való 4 hetes alkalmazásával 10 Hgmm értékkel csökkent a nyomás. Mivel 9 -féle gyógyszert szedek, kardiológusom engedélyével felezhettem a tablettákat, ezzel is csökkentve a méregbevitelt.
A készülék használatával, éves szinten közel 60 000 Ft a megtakarítás!
Térdizületi arthrozis. Menés közbeni fájdalom, feszülés, gyulladás. 3 hetes kezeléssel és (az erős fájdalomcsillapítók helyett) csak u.n. Sportbalzsam alkalmazásával mintegy 70 %-os tünetmentességet értem el.
Éves szintű gyógyszermegtakarítás (balzsam ára levonva) 10 000 Ft.
Beszűkült vesefunkció, szívelégtelenség kapcsán szedett vízhajtó (FURON) miatt. 6 hetes kezeléssel – igazoltan – javult a kreatin értékem, egyharmaddal kevesebb a vízhajtóm.
Éves szinten a megtakarítás cca. 6 000 Ft.
Multifokális cerebrális infarktus és VI. sz levezető idegbénulás, következményes kettős látás (időszakos), valamint időszakos agyi vérellátási zavar: jobbra forgó szédülés, hányingerrel (ez kórházi eset!) szakszóval TIA.
Az időszakos TIA – a legnagyobb örömömre , kivédhető a 23. terület kezelésével. A hatás szinte azonnali!
Bal kulcscsont alatti, kb. 10 cm-re, időszakos hajnaltáji görcsöcs fájdalom. Eddig No-Spa szedésével kúráltam, most a 7. terület kezelésével, gyógyszer nélkül elmúlik, rögtön a kezelési idő felénél!
Az LT-99-el maximálisan elégedett vagyok. Hozzáteszem, mint vizes mérnök, már 60 évvel ezelőtt a „Műszaki kiskönyvtár” sorozatban találkoztam holland kutatóterem jelentésével. A cím: „ A víz mágneses kezelése” volt. Leírják, hogy mágnesteres kezeléssel a víz sokféle tulajdonsága megváltoztatható, ezek közül a viszkozitás ( a vízmolekulák egymás közti súrlódása) kedvezően befolyásolható, ezért „folyékonyabb” lesz a víz, ez elősegíti a sejtszintű anyagcserét, ezzel támogatja a szervezet öngyógyító tevékenységét, ezért nem csak a már betegeknek, hanem középkorú embertársaimnak is melegen ajánlom az LT-99-et! Ne felejtsék el: a vérünk is 75 %-ban víz!
A 60 évvel ezelőtti, egyszerű, permanens mágneses eljárásból mára kifejlesztették a hatékonyabb, pulzáló mágnestérrel működő LT-99-et, ráadásul itt a megszokás a RANDOM alapú minikomputerrel, biztosítja, hogy a program lefutása sohasem lehet azonos, tehát nincs megszokás!
Mozgásszervi Rehabilitációs Központ, Dr. Györbíró ldikó, Mezőkövesd
Tisztelt Orin Hungary Kft.!
1976 óta dolgozom reumatológiai, majd rehabilitációs gyógykórházban, ahol a betegek komplex kezelésének része a magnetoterápia. A mágnesterápia jótékony hatásáról mozgásszervi betegségekben már eddig is sok jó tapasztalatom volt. A kórházban eddig használt mágneskarika otthoni használatra nem volt alkalmas.
Nagyon örvendtem, amikor ez év első felében megismerkedtem az Önök Ulticare LT-99 típusú készülékével, amely intézeti alkalmazás mellett otthon is használható. Sok betegem van, aki nem tud, vagy nem akar gyógyszert szedni, nem tud bejárni kezelésekre és a kórházban sem tudom befektetni, ezeknek örömmel ajánlom az Önök készülékét. Az Ulticare LT-99-es készüléket azért is megkedveltem, mert szakmailag is az előnyösebb alacsony frekvenciájú pulzáló mágneses teret állítja elő, mely hőhatása elenyésző és így nyugodtan ajánlhatom fém implantátumok, protézisek felett is eltérően a többi elektroterápiás áramtól. Nagy előnyt jelent az NTS technológia alkalmazása is, mely lehetővé teszi a krónikus mozgásszervi betegségekben szükséges hosszabb távú kezelést, anélkül, hogy a betegek szervezete megszokná.
Jelentős javulást tapasztaltam a P1 program alkalmazásával a gyulladásos ízületi betegségekben, Bechterew kórban, a P2 programot alkalmazva eredményesen használjuk fájdalomcsillapításra a gerincsérv, a degeneratív porckorong elváltozások okozta ideggyöki fájdalomban.
Hosszabb távú kezelést igényel a degeneratív gerincelváltozások (spondylosis, discopathia) mellett a degeneratív ízületi betegségek (arthrosis) gyógyítása is, amelyben nagyon jó eredményeket észleltem az Ulticare készülék alkalmazásával.
A törések utáni állapotokban is látványosan csökkentette az oedemát, az ízületi prothesisek beültetése után rövidebb a rehabilitációs idő a fájdalom csillapítása és a műtét után fellépő oedema csökkentése révén.
Gyakran használhatjuk idült lágy rész reumatizmusban, vállízületek idült gyulladásában, görcsös izomfájdalmak csökkentésére is jó eredménnyel.
A fentiek mind azt bizonyítják, hogy az Ulticare LT-99 készülék mint intézeti, de legfőképpen otthoni alkalmazása nagyon hasznos számos mozgásszervi betegségben, balesetek és műtét utáni rehabilitációban.
Tisztelettel és köszönettel: Dr. Györbiró Ildikó
Orvos és Egészségtudományi Centrum, III. sz. Belgyógyászati Klinika, 4004 Debrecen, Móricz Zs. u. 22.
Tisztelt Forgalmazó!
Az Önöktől adományként kapott ULTICARE LT 99-es orvostechnikai műszert 2005. augusztusától használjuk klinikánkon. Coxarthrosis és Bechterew diagnózissal kezelt betegeinken próbáltuk ki a készüléket.
A betegek visszajelzései alapján javulást tapasztaltak mozgásukban, könnyebbé vált a napi teendők elvégzése. Egyre több betegünk van akiket ezzel a módszerrel kezelünk.
Bízunk benne, hogy a közel jövőben más intézménybe is eljut ez a műszer és sikeresen tudják használni a gyógyászatban.
Dr. Kovács Tibor, csapartorvos
Tapasztalatok az Ulticar LT-99 típusú készülék használatával
Az Ulticar 99 készüléket több, mint 2 éve használjuk élsportolók, első osztályú labdarúgók sérüléseinek húzódásainak kiegészítő kezelésére.
A hagyományos gyógyszeres therápiák mellett mind a heveny, mind az elhúzódó jellegű fájdalom csillapítására kiváló hatásfokúnak ítéltük meg a készüléket tapasztalataink alapján.
Ezúton szeretnénk az ORIN HUNGARY irányában köszönetünket kifejezni támogatásukért.
csapatorvos
Sclerosis multiplex Klub, Érsekújvár, Veronika Frndová elnök, Vajanského 21, 940 81 Érsekújvár
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden SM betegünk nevében a mágnesterápiás UltiCAR készülékért.
A szerkezetet magam is használtam egy hónapon keresztül. Már két heti használat után enyhültek az izomfájdalmaim és javultak a kezem kisebb izületei. Csökkent a karom és a lábszáram zsibbadása. Egy idő után enyhült a görcsös fejfájásom is, valamint szintén javult a gyakori vizelési ingerem .
Ez a terápia lehetővé tette a napi gyógyszeradagom csökkentését. A hónap elmúltával a készülék klubunk újabb tagjához került, és én már előre örülök annak, hogy majd újra használhatom.
Még egyszer köszönet mind a magam, mind az érsekújvári SM Klub tagjainak nevében, és kívánok további sikeres munkátmindannyiuknak.
Nové Zámky/Érsekújvár 2005. február 28.
Mudr. Ladislav Ruffini, Rimaszombat
Lehetőségem volt három hónapig alkalmazni a készüléket olyan pácienseim csoportjában, akik szívbetegségük és magas vérnyomásuk mellett még hátgerinc és izületi bántalmakban is szenvedtek.
Köztudott, hogy a szívbetegek esetében kevesebb gyógyszer áll rendelkezésünkre a hátgerinc és az izületi fájdalmak kezelésére.
Az említett készüléket tehát a hátgerinc- és izületi bántalmakban szenvedő páciensek 15 tagú csoportjában próbáltam ki. Először naponta, majd a beállt javulás után kétnaponta alkalmaztam.
Az eredmények: 12 pácies jelezte szubjektív panaszai jelentős javulását, fájdalmai csökkenését, illetve megszűntét a készülék alkalmazása után. Ketten csak részleges javulást jelentettek, és 1 páciens szerint az állapota semmit nem javult.
Végezetül elmondhatjuk, hogy a készülék rendeltetésszerű használata befolyással van a fájdalomra, csökkentheti a páciens panaszait, és ami szintén fontos, nincs semmilyen káros mellékhatása.
Rimavská Sobota/ Rimaszombat, 2006.5.20.
Rudolf Schuster CSc., a Szlovák Köztársaság volt államelnöke
Elnöki Hivatal
Szlovák Köztársaság
regionális iroda Košice (Kassa)
Ezennel köszönetünket fejezzük ki az ORIN Slovakia társaságnak az ULTICAR LT-98 gyógyászati készülékért, amely hozzájárult Szlovákia köztársasági elnöke egészségi állapotának javításához.
Ing. Jozef Širotňák
a regionális iroda igazgatója